Víz Világnapja 2023
Kreatív pályázatunk díjazottjai
Rajz kategória (óvoda)
I. helyezett
Kovács Emma
Rajkai Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde
II. helyezett
Sipos Dorina
Kékcinke Óvoda
III. helyezett
Gegic-Lancz Melissa
Hildegard Óvoda
Különdíj
Lőrincz Sára
Jánossomorjai Aranykapu Óvoda
Rajz kategória (alsó tagozat)
I. helyezett
Tóth Levente
Piarista Gimnázium Általános Iskola és Óvoda
Timaffy Tagiskola Hédervár
II. helyezett
Murai Ádám
Fekete István Általános Iskola
III. helyezett
Gutecz Kinga
Fekete István Általános Iskola
Különdíj
Horváth-Rovács Johanna
Jánossomorjai Körzeti Általános Iskola
Rajz kategória (felső tagozat)
I. helyezett
Reidling Flórián és Bölcskei Viktória
Éltes Mátyás EGYMI
II. helyezett
Lang Luca
Piarista Gimnázium Általános Iskola és Óvoda
III. helyezett
Posta Hanna
Ujhelyi Imre Általános Iskola
Különdíj
Antalkovics Ramóna
Dr. Batthyány-Strattmann László Általános Iskola
Fotó kategória
I. helyezett – Felső tagozat
Iván Dániel
Bolyai János Általános Iskola
II. helyezett – Felső tagozat
Bindics Noel
Békefi Ernő Általános Iskola és AMI
III. helyezett – Felső tagozat
Pintér Vivien
Somogyi József Általános Iskola
Különdíj – Felső tagozat
Földes Bori
I. helyezett – Középiskola
Sághy Dorina
Kossuth Lajos Gimnázium
II. helyezett – Középiskola
Takács Trisztán
III. helyezett – Középiskola
Sághy Dorina
Kossuth Lajos Gimnázium
I. helyezett – Felsőoktatás
Horváth Bence Tamás
Széchenyi István Egyetem
Vers és próza kategória (alsó tagozat)
I. helyezett
Pető Fanni: A víz a legnagyobb kincs
Bolyai János Általános Iskola
Drága, kedves barátaim,
hallgassátok tanácsaim,
Együtt sokat tehetünk,
a változás mi lehetünk.
A jövő a kezünkben,
számos trükk a zsebünkben,
pénztárcánk sem látja kárát,
ha megspóroljuk a víz árát.
A víz éltető matéria,
ha elfogyna, tragédia.
A vízkészlet lefelé ível,
takarékoskodj a vízzel,
A világot jobbá tesszük,
ha mindezt komolyan vesszük.
Ne csöpögjön soha a csap,
ez egy nagyon fontos alap.
Elzárt csapnál mossál fogat,
ezzel máris tettél sokat.
Nem szükséges napi hajmosás,
és sokkal jobb a zuhanyozás.
A ruhád maradjon sokáig tiszta,
a spórolásnak ez is titka.
Eco program használata,
mindenkinek feladata.
A takarékoskodást segíti,
ha a mosógép mindig teli.
A mosogatógép is nyerő,
legyél hát rá te is vevő,
időt és vizet spórolsz vele,
de legyen ez is mindig tele.
A hűtőben hűtsd a vizedet,
ne a csapból folyass hideget.
Ha van otthon medencétek,
a vizét sose szennyezzétek,
mert ha ki kell cserélni,
sok vizet kell kimerni,
de ha soká tiszta marad,
élvezheted a meleg nyarat.
Esővizet gyűjtsd tartályba,
mert a csapvíz nagyon drága.
Locsolj vele virágokat,
hogy szebbé tedd világodat.
Ne szennyezd a vizeket,
így lesz jobb az életed.
A víz a legnagyobb kincs,
nem lehet olyan, hogy nincs.
II. helyezett
Handl Nóri: Minden csepp számít
Fekete István Általános Iskola
Víztündér a barátom,
mert a vizet vigyázom.
Mindig odafigyelek, és vizet a csapból csak annyit engedek,
amennyire szükségem lehet.
A kulacsomat teletöltöm, a vizet mind megiszom,
ha maradna benne a virágokra locsolom.
Fogmosáskor a vizet, a poharamba engedem,
elzárom a csapot, s utána a számat, a pohárban lévő vízzel öblögetem.
Este fürdéskor inkább zuhanyozni szoktam,
alaposan, gyorsan.
Mosogatáskor és mosáskor csak akkor indítjuk el a gépet,
ha tele van, így spórolunk vizet.
Családunkban régi szokás, hogy az esővizet,
felfogjuk és felhasználjuk mindig, hogyha lehet.
Hogyha eső esik, a víz mindig fel van fogva,
hordók sorakoznak szépen az udvarba.
Az ereszcsatornából a víz bele van vezetve,
a kiskertben a növények örülnek ennek a víznek a száraz időbe.
Az öntöző kannánkat megmerítjük benne,
így visszük a vizet a virágos kertbe.
A kismadarak is örülnek a felfogott víznek,
a szúnyogok is belerakják csemetéiket.
Te is lehetsz a Víztündér barátja,
ha óvod a vizét meghálálja!
III. helyezett
Gutecz Kinga: Muriel – ragyogó, mint a tenger
Fekete István Általános Iskola
A nevem Muriel. Ha kíváncsi vagy, hogy miért kaptam ezt különleges nevet, akkor tarts velem!
Édesanyám nagyon sokat mesélt arról az időszakról, amikor én még nem voltam. A pocakjában laktam, amikor különös érzései voltak velem kapcsolatban. Mivel második gyerek vagyok, így nagyon figyelt a jelekre, amiket küldtem neki. Ekkor bizonyosodott be számára, hogy nekem különleges kapcsolatom lesz a természettel, különös képpen a vízzel. Hogy honnan tudta ezt? Elárulom nektek! Az első és legfontosabb volt, hogy semmi mást nem tudott meginni miattam csak a vizet. Ha bármi mást próbált, azt azonnal elutasítottam. Bármilyen tó-, folyó-, tengerparton járt velem, mindig tudattam vele, ha valami nagyon-, vagy épp nem tetszett. Születésem után az ápolónők is felhívták a figyelmét arra, hogy ez a gyermek bizony vízimádó lesz, mert annyira tetszett már az első percben a fürdés. Ahogy telt az idő, egyre többet tudtam kommunikálni a külvilággal. Nagyon szerettem a meséket, így egyik este megkértem a szüleimet, hogy hadd én mondjak esti mesét.
„Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kismadár, akit Bibicnek hívtak. Egy napon, amikor hatalmas vihar kerekedett, Bibic messzire került a családjától és egy vízesésen is átjutott. Itt tárult a szeme elé egy gyönyörű, érintetlen természet, amelyet kristálytiszta patakok, vízesések, hatalmas tengerek tarkítottak. Sosem hallott erről a helyről, de nagyon tetszett neki. A felhők és a párácskák, akik jó barátai lettek, elmesélték neki, hogy egy átok miatt ide sem ember, sem állat nem teheti be a lábát hosszú évek óta. Nagyon szeretnek itt, az üveghegyen élni, de néha vágynának társaságra. Mivel innen kiút nem volt, Bibic beletörődött abba, hogy itt fogja leélni hátralévő életét. Próbálta az időt hasznosan eltölteni, sokat tanult a természetről, legfőképpen a vizekről és annak élővilágáról. Bibic boldogan élt, amíg meg nem halt.”
A mese után mindenki elpihent, mert másnap kirándulni mentünk. Apa egy nagyon jó kis helyre vitt minket. Még egy kisebb vízesés is volt. Rajtunk kívül többen is voltak ott, ami minket nem zavart, hiszen tudtam játszani a többi gyerekkel. Volt egy fiú közöttük, aki nagyon kilógott a sorból. Mivel a szülei nem nagyon vettek tudomást a cselekedeteiről, én szóltam rá többször, hogy ne szemeteljen, ne dobálja szét a szendvicsének a maradékait. De csak nem hederített rám. Mellé ültem és – mivel szinte mindennap ismeretterjesztő könyveket bújok – elkezdtem neki mesélni arról, hogy milyen következménye lehet annak, ha valaki nem vigyáz a természetre. Ezt meghallva a többi gyerek, sőt még a felnőttek is körém ültek és hallgatták az előadásomat. Persze a felnőttek tudják, hogy a világon az ivóvíz a legnagyobb kincs, és ételért is meg kell harcolni a természettel, de sokuknak így is tudtam újdonságot mondani. Beszéltünk a természet és a vizek védelméről. Hogy hogyan kellene minden embernek viselkednie, ahhoz, hogy a Föld még sokáig az élőhelyünk maradhasson. Nem elég csak az, hogy nem szemetelünk, nem szennyezzük a vizeinket. Olyan dolgokra is rávilágítottam, amelyet még a felnőttek közül sem sokat tudtak. Megállapodtunk, hogy innentől kezdve, aki csak tudja, tovább fogja adni ezt a tudását és felhívja a körülötte élők figyelmét a természet és a vizeink védelmére.
Remélem számotokra is tanulságos volt ez a kis „kirándulás”. Ha egy picit figyelmes voltál, akkor rájöhettél, hogy nem kitalált történetet meséltem el Bibicről, hanem annak a történetnek én is részese voltam.
Különdíj
Práger Péter Zsombor: Változtass most! Minden csepp számít
Lőrincze Lajos Általános Iskola
A változás mi vagyunk
Kedvenc időtöltésem szombatonként a Lajta parton sétálgatni, hűséges kutyámmal. Pamacs egy négyéves szuka puli.
Pamival mindig rácsodálkozunk, hogy a táj és a folyó mennyit változik hétről hétre. Hiszen télen néha jeges a partja, tavasszal a vízszint emelkedik, és minden zöldell, életre kel, nyáron a kevés csapadék miatt apad a víz szintje. Sajnos egyre gyakrabban észrevesszük, hogy a víz már nem tiszta, nem látszik a meder alja és sok szemetet szállít az áramlás. Még a hódok is beépítik a várukba a műanyag palackokat.
– Nézd Pamacs, ott úszik egy újabb teniszlabda! Szerintem a Lajta mellett feljebb van egy teniszpálya… Lassan a halak helyett már teniszlabdák úszkálnak a folyóban. Visszafelé a zsilipnél megkeressük a fennakadt labdát és hazavisszük neked.
Legutóbb ezen a környéken horgásztam Apukámmal. Majdnem sikerrel is jártunk, de elszakadt a damil. Fennakadt a nádon, amit nehezen szedtünk ki, de nem akartuk műanyaggal szennyezni a természetet.
– Látod Pami, itt a Zoli bácsi!
– Volt kapás? Mi van a vödörben?
Zoli bácsi mindig alaposan összeszedi a szemetet horgászat után.
Ő példát mutat mindenkinek.
– Miért ugatsz Kiskutyám? Nem kell félned, az csak egy öntözőrendszer, a szivattyú és a motorja! Nem bánt téged! Csak a növényeken segít, mert minden növénynek szüksége van a vízre, hogy fejlődni tudjon és így lesz takarmány az állatoknak és az embereknek is lesz kenyerük.
– Figyelj Pami, az ott mi lehet? Szivárvány nem lehet a vízen! Biztos olajfolt, ami belekerült a vízbe a halak nagy bánatára! Pedig mindenki leadhatja a használt olajat a hulladékudvarban és azt az Aqua autója összegyűjti.
– Képzeld Kiskutyám, én már jártam itt a hegyesi szennyvíztisztító telepen is az osztállyal. Ott elmesélték, és láttam is, hogy több fázisban tisztítják a szennyvizet és a szűrt maradékot, üledéket hasznosítják. A tisztított víz visszaömlik a Lajtába.
Így megértettem, hogy nekünk is tenni kell a víz védelméért. Már kis odafigyeléssel is hozzájárulhatunk vizünk tisztaságához. Nem szabad a lefolyókba, a WC- be önteni maró tisztítószereket, savakat és gyógyszereket sem.
– Észrevetted Pami, hogy itt a zsilip után mennyivel alacsonyabb a vízállás? Szerintem a hegyekben nincs már olyan sok hó, mint régen, amit a klima változásának köszönhetünk. A hegyi patakok, ahogy a Lajta két patakja sem szállít elég vizet a nagyobb folyókba. Ezért sekély itt a folyó, be is mehetsz! Dobok egy botot!
– Gyere ki, Pamacs! Most már megyünk haza! Otthon megmondom, hogy mindenképp takarékoskodnunk kell a vízzel, hogy továbbra is lehessen öntözni.
– Anyának szólok, hogy ne mosogasson folyóvízzel. A mosógépen az energiatakarékos módot válassza. Testvéremet mindig figyelmeztetem majd, hogy fogmosáskor ne folyassa a csapvizet. Én is figyelek majd erre. Apának szólok, hogy rövidebb ideig zuhanyozzon.
– Pamacs, segítesz majd ellenőrizni a kerti csapokat? Ha csöpögnek meg kell szerelnünk Apuval.
Otthonunkban igyekszünk a vízzel takarékoskodni. Kevesebb vizet engedünk a kádba fürdéskor. Az öntözéshez az esővizet összegyűjtjük. A csapok tömítését ellenőrizzük, kicseréljük. A boltban már nem veszünk palackos vizet, mert a műanyag palackok nem csak a környezetet szennyezik és a tengereket, óceánokat, de az előállításukhoz is rengeteg vizet használnak fel a gyártás során.
Az az ötletem támadt, hogy felajánlom szüleimnek, hogy nyáron a medencénket nem kell felállítani és vízzel feltölteni.
A Föld nagy részén már hatalmas probléma a vízhiány, az elsivatagosodás. Hallottam egy műsorban, hogy Amerikában a víztározók már nincsenek tele, többször kell a vízfogyasztást szabályozni. Ausztráliában megszokott a heti egyszeri fürdés, így próbálnak takarékoskodni. Afrikában emberek milliói nem jutnak tiszta vízhez, ezért még több víztisztító berendezés telepítése és kutak fúrása lenne nagy segítség. A világ minden részén egyre gyakoribb az aszály.
Szerencsére Magyarország alatt még gazdag vízkészletek vannak. Itt Szigetközben és környékén pedig a víz ivóvízminőségű. „Erre nagyon kell vigyáznunk!” – mondta tanító néni a környezet órán. Azonban a talajvíz szintje sajnos egész Magyarországon csökken.
Mi gyerekek is sokat tudunk tenni a meglévő vízkészletek védelmében.
Mi is felelősek vagyunk környezetünkért.
A cél, hogy minél többen változtassanak rossz szokásaikon, mert minden csepp számít.
A víz az életünk, hiszen a Föld háromnegyede vízből áll, sőt testünk 60-70%-a is víz.
A láthatatlan kincsünkre nekünk is vigyázni kell, óvni és még időben megoldani a már látható problémákat.
Szeretnék még a Lajta töltésen sokszor sétálni Pamaccsal, a víz csobogását hallgatni, a halakat figyelni és a vízi madarakat csodálni!
Vers és próza kategória (felső tagozat)
I. helyezett
Csepei Hanga: Minden csepp számít
Bolyai János Általános Iskola
Egy óriási tornádó. El akarja ragadni Zsuzsit. Nem menekülhet. Elnyeli a tenger. Minden zúg körülötte. A halak, a rákok, a cápa, mind azt kántálják: Nem vigyáztál a vízre, Földünk éltetőjére! És elsötétül minden.
A kislány izzadtan ébred. Milyen szörnyű egy álom! – gondolja. Csak a szüleim ne szekálnának már a vízzel! Zsuzsi bizony nagyon rendes lány, mindig megveti az ágyát, ha fölkel, mindig megcsinálja a leckéjét, szeretik is az osztálytársai, szomszédjai. De hát, mivel Isten senkit sem teremtett tökéletesnek, Zsuzsinak is megvan a maga hibája, ami azért másokéhoz képest elég súlyos: a lány bizony nem vigyáz eléggé a vízre. Az anyukája mondja is neki eleget, hogy ne folyassa a csapot, csak annyi vizet töltsön ki a poharába, amennyit megiszik, semmi nem használ. Zsuzsit egyszerűen nem izgatja, mi lesz a Föld sorsa, ha a hozzá hasonlók nem vigyáznak eléggé a vízre.
Aznap szombat van, így nem kell iskolába menni. De Zsuzsinak megvan a terve mára is. A papájával fog horgászni menni egy óra múlva a Kis-tóhoz. Nagyon izgatott, még sosem vett részt ilyesmiben, ugyanis mindig sajnálta felszúrni a kukacot a horogra, de most minden más, most van kukorica a csali helyett, így a kislány nyugodt szívvel mehet.
Felöltözött utcai ruhába, és kiment a konyhába reggelizni. A szülei még nincsenek ébren, ők tudnak sokáig aludni, de Zsuzsi, ő nem, a rémálmai miatt mindig korán kel. Csinál magának egy sonkás-sajtos szendvicset, aztán leül olvasni. Hát igen, mivel Zsuzsi azon kevés (túl kevés) gyerekek közé tartozik, akik szeretnek olvasni.
Egyszer csak csöngetnek. A kislány úgy fut ajtót nyitni, hogy majdnem elesik. Aztán végül valahogy csak-csak beengedi nagyapát, aki egy teljes horgászfelszerelésben érkezik.
– Hát, szia, angyalkám! – köszön az öreg. – Készen állsz? Mehetünk horgászni? – kérdezi, mire a kislány bólint.
El is indulnak. Nagyapa kocsija istenigazából csak egy vén, öreg tragacs, de azért nem állt meg alattuk csak úgy, még egyszer sem. A Kis-tó nincs messze, mindössze néhány percnyire van Zsuzsiék házától. A kanyargós úton haladva a kislány megszemléli a tájat. A dombokon az almafák és a veteményesek olyan gyönyörűen csillognak a napfényben, hogy bárki azt hihetné, angyalok ültették őket. Aztán, ahogy tovább érnek, egy hangákkal teli mezőre téved a tekintetük, s az oly szép, hogy egy gyönyörű tájleíró költeményt lehetne róla készíteni – olyat, amit az iskolában már vettek az osztállyal. Aztán a kocsi megáll.
– Itt vagyunk, angyalkám! – száll ki az autóból nagyapa.
– Akkor menjünk máris! – lelkesedik Zsuzsi. – Aranyhalat szeretnék fogni! Olyat, amelyik teljesíti az ember kívánságát! – ábrándozik.
– Na és mit kívánnál te attól az aranyhaltól? – nevet nagyapa.
– Azt nem mondom el – vágja rá a kislány.
Miután Zsuzsi lezárja a témát, a tó felé fordul, jelezve, hogy inkább a horgászatról kíván további eszmecserét folytatni. Nagyapa érti a célzást, és kiveszi a kukoricát a kocsiból. Amikor leérnek a Kis-tó partjára, ahol már a cipőjüket érintik az egyre kisebben fodrozódó hullámok, Zsuzsi egy kukoricát szúr a horogra, s nagyapja segítségével be is dobja azt a vízbe. Az úszót sűrűn csapkodják a letört, vízbe esett gallyak, de hal csak nem akad a horogra. Fél óra várakozás után, Zsuzsi teljesen megsemmisülve mered nagyapára.
– Miért nem fogtunk még halat? – kérdezi.
– Mert a horgászat türelemjáték – feleli az öreg. – Van, hogy akad a horgunkra hal, van, hogy nem. De ne szomorkodj, amúgy is az együtt töltött idő a lényeges, nem a fogott halak száma. A fő, hogy jól érezzük magunkat.
– De szeretnék aranyhalat fogni! – köti az ebet a karóhoz, sírásra görbülő szájjal Zsuzsi.
A kislány még egyszer ránéz a kitámasztott horgászbotra. Semmi. Nem mozdul. Mintha a természet is szövetkezne Zsuzsi ellen: egy hal sem merészkedik az horog közelébe. A kislány tehetetlenül elsírja magát. Zokog keservesen, nagyapa vállára borulva. Aztán egyszer csak megmozdul az úszó a vízben. Zsuzsi óriásit sikít. Na, nem az ijedségtől, nem-nem, ő bátor. A remény sugara csalta ajkára ezt a sikolyt. A kislány ész nélkül kapkod, és majdnem feldönti a kukoricás dobozt. Ahogy a horgászbothoz ér felkapja, és ahelyett, hogy az orsóval kezdené el tekerni, mindenestül kirántja a vízből a szerkezetet, aminek a végén egy kicsiny aranyhalacska lóg.
– Nagyapa, nézd, fogtam egy aranyhalat! – kiálltja gyermeki lelkesedéssel a hangjában.- Ugye megtarthatom? Kérlek, nagyapa! Hadd tartsam meg! Kééééééérlek!
– Nem hiszem, hogy gondját tudnád viselni – rázza a fejét az öreg, majd meglátja unokája kérő, mindenre elszánt pillantását. – De hát mindig olyan szép jegyeket hozol haza… Rendben, de csak egy éjszakára maradhat. Ez az élőhelye, itt a legjobb neki, szóval holnap reggel visszahozzuk ide, rendben? – adja be a derekát végül.
– Rendben. Köszönöm nagyapa! – öleli át Zsuzsi.
Ezek után a kislány szemében már nincs miért maradni, azonban nagyapa még szeretne egy kicsit horgászni. Miután Zsuzsi bezacskózza (vízzel teli zacskóba rakja) a kis aranyhalat, és visszamegy vele a kocsihoz, ő még egyszer, utoljára bedobja a horgászbotot a Kis-tó habjaiba. Fél óra elteltével, mivel semmit sem fog, visszamegy kisunokájához, aki még mindig az autónál van, és újdonsült barátjával beszélget:
– Na, szia! Mostantól egy éjszakára nálam maradsz, rendben? Mi legyen a neved? Aranyka? Hali? Mit szólsz? – kérdezgeti, aztán rájön a megoldásra. – Ez az! Aranyhali lesz a neved!- nevet.
– Nagyon jó név! – helyesel nagyapa a fák mögül kilépve. – Indulhatunk? – kérdezi, mire Zsuzsi csak bólint.
Beszállnak az autónak gúnyolt tragacsba, és elindulnak haza. A kislány visszafelé édeskeveset törődik a tájjal, sokkal inkább Aranyhali köti le a figyelmét. Nagyapa először nem nézi jó szemmel a kapcsolatot, ám aztán belenyugszik a dologba – na meg abba, hogy ha nem akar frontálisan karambolozni minden egyes fával, ami az út szélén áll, előre kell fordulnia.
Amikor hazaérnek, Zsuzsi azonnal a szobájába vonul, hogy bemutassa kis barátjának a szállását. Majd előkotor a szekrénye legaljából egy akváriumot, és beleereszti Aranyhalit. Ezek után a tartályt az éjjeli szekrényére helyezi.
– Maradj itt, amíg vissza nem jövök, jó? – kérdezi, de a hal természetesen válasz nélkül hagyja az érdeklődést.
Zsuzsi lemegy a nagyapjához, aki figyelmezteti, hogy ne nagyon élje bele magát ebbe a „hal” dologba, mert tényleg csak egy éjszakára maradhat a kis aranyhal.
– Jó, jó! – ismételgeti a kislány.
Aztán nagyapa elmegy, és Zsuzsi szülei is hazaérnek. Érdeklődve figyelik kislányuk arcát, mire az boldogan mesélni kezd:
– Nagyon jó volt a horgászat! – újságolja lelkesen Zsuzsi. – És képzeljétek, fogtam egy aranyhalat is! Aranyhali a neve.
– Nagyon jó! – ért egyet apa.
– Igen.
Ezek után Zsuzsi – mivel nagyon elfáradt a sok izgalomtól, ami ma érte – elmegy lefeküdni aludni. Amikor belép a szobájába, Aranyhalit ugyanúgy az éjjeli szekrényén találja, ott, ahol hagyta. Fogat mos, megfürdik, átöltözik pizsamába, és bebújik az ágyába. Mielőtt elaludna, még egyszer odafordul kis barátjához:
– Aranyhali – kezdi. – Tudsz te kívánságot teljesíteni? – kérdezi.
Nem érkezik válasz.
– Kérlek, ha igen, teljesítsd az enyémet. Azt akarom, hogy a rokonaim ne mondják folyton, hogy „Zsuzsi, zárd el a csapot”, „Zsuzsi, csak annyi vizet önts a poharadba, amennyit megiszol”, „Zsuzsi, ne pazarold már folyton a vizet”! – kéri meg kis barátját a lány.
Mivel most sem kap reakciót, úgy dönt, inkább lefekszik. Amint a feje a párnájára simul, elnyomja az álom. De még milyen álom…
Zsuzsi hirtelen egy szeméttelepen találja magát. Az olyan elhagyatott, olyan egyhangú. A virágok, amelyeket valaki nagyon elhanyagolhatott az utóbbi időben, elfonnyadva lógatják színtelen szirmaikat. A kislány elindul kifelé a szeméttelepről. A kíváncsiságának sikerül legyőznie a félelmét, s bár vonakodik egy kicsit az új környezettől, nem bírja megállni, hogy körül ne nézzen. Ahogy kiér az utcára, rögtön az otthon megszokott zsivajgó forgatagot kezdi keresni a szemével. Ám nemhogy zsivajgó forgatagot nem talál, egyetlen lélek sem jár sehol. Zsuzsi komolyan megijed. Most kitől fogja megkérdezni, hol van, és ami még fontosabb, hogyan jut haza? A kislány a pityergés szakadékának szélén áll. Ekkor – mint valami égi szózat – egy nagyon furcsa hangot hall, s az égből leereszkedik egy angyal. Zsuzsi megszólalni sem bír.
– Te vagy Zsuzsanna? – kérdezi az angyal.
– Csak Zsuzsi – feleli a kislány.
– Hál’ az istennek, hogy végre megjöttél! Te vagy a mi megszabadítónk! Segíts rajtunk! – rimánkodik. – Csak te tudsz minket megszabadítani!
– Tessék? – Zsuzsi értetlenül néz rá. – Mitől?
– A kiszáradástól.
Zsuzsi ekkor rájön miért haldokolnak azok a virágok a szeméttelepen, s hogy miért olyan sivár, olyan színtelen itt minden. Hát persze hogy a vízhiány az oka mindennek! – gondolja. Forgott vele a világ. Hát ilyen lesz a Föld, ha az emberiség nem vigyáz rá? De hát ő nem ezt akarta, ő soha nem gondolt bele, mi fog történni. A kislány sírva fakad.
És ebben a pillanatban újra ott fekszik az ágyában, megizzadva, a sok zokogástól kipirosodott szemmel. Aranyhali az éjjeliszekrényen lévő tartályban van, de nem alszik. Belenéznek egymás szemébe. A halé azt tükrözi: Látod, nem hiába figyelmeztettek a szüleid! De szerintem nem kell többet rád szólniuk, úgy látom megtanultad a leckét.
Esküszöm neked, drága kis barátom, hogy vigyázni fogok mostantól a vízre! Érted, a szüleimért, a rokonaimért, a barátaimért, és a te családodért, édes Aranyhali! – ezekkel a szavakkal mond búcsút Molnár Zsuzsi régi énjének, s lép a jobbá válás útjára.
II. helyezett
Iván Dániel: Cseppke küldetése
Bolyai János Általános Iskola
Cseppke azaz igazi nevén Cseppecske a sziklán pihent és nézelődött. Alatta a mély tenger kavargó vize próbálta formálni az elébe kerülő sziklafalat. Egyre kevesebben tudták, hogy nem is Cseppecske a neve, hanem Víztiszta Csepp. A családjának régen sok beleszólása volt a földi jólétbe, de ma már egyre kevesebb.
Augusztus másodikát írt a naptár. Az idő verőfényes, napos volt. Az emberek közül sokan épp a szabadságukat töltötték. Egyesek a tengerparton, mások az erdők fái között pihentek. A legtöbb ember boldog és vidám volt. Csak Cseppke volt aggodalommal teli. Ő hallotta azt, amit nem sokan. A fák sóhajtozva, a szél kiabálva, az állatok nyöszörögve, a talaj recsegve próbált segítséget kérni. Szomjasok voltak. Mindenki. Csodálkoztak, hogy az emberek csak annyit látnak, hogy a fák a szép zöld ruhájukat barnára cserélik, a talajon különféle alakzatok jelentek meg, a virágok elfeküdtek a földön, mintha pihennének. Cseppke tudta, hogy valamit tenni kellene, de nem tudta, hogyan fogjon neki. Hiába volt vízzel teli a pocakja, nem tudott mindenkinek adni. Gondolataiba merülve próbálta elképzelni, hogy kik lennének azok, akik a segítségére lehetnének.
– Az emberek segítségét mindenképpen igénybe kell vennem – kiáltott fel. – Ők, ma még tehetnének a jelenlegi állapot ellen. Felfogják egyáltalán, hogy ha nincs ivóvíz, nincs élet?- motyogott kérdőn magában.
Észre se veszik, hogy ha nem segítenek, nemcsak a Föld kerül bajba, hanem ők is. A szikláról elszántan legurult, hogy kezébe vegye a Föld sorsát. A part menti ösvényen Szellő kisasszonnyal találkozott, aki vidáman táncolt végig a tengerparton. Észrevette Cseppke rosszkedvét.
– Mi van veled kis barátom? Gondterheltnek látszol.
Víz kellene, sok-sok víz. Szomjasok a fák, a virágok, a madarak. Képzeld el, hogy Fenyő Marci lehullatta a tűleveleinek egy részét, Tulipán Tilda már tavasszal se tudta megmutatni, hogy mennyire szép színű fejdísze van, de Fekete Rikkantó Rigó is napok óta arról panaszkodik, hogy rettentően szomjas. Az emberek nem törődnek velük. Addig nem veszik észre, hogy baj van, amíg ők is nem kerülnek hasonló helyzetbe. De azt nem kellene megvárni. Valamit mindenképpen tennünk kell. Azon gondolkozom, hogy én miképpen segíthetnék? Hosszú ideje nem esett az eső. Azt látom, hogy most már minden cseppre szükség lenne.
– Fogjunk össze! – javasolta Szellő kisasszony. Szívesen segítek!
– Felkaplak a hátamra, körbejárjuk a Földet és elmondjuk az embereknek, hogy mennyire nagy probléma az egészséges víz hiánya.
– Vízhiánytól szenved a Föld! Minden csepp számít!- ez lehetne a jelszavunk.
– Meg kell változtatnunk a vízzel pazarlóan bánó emberek gondolkodását! – mondták egyszerre.
Cseppke, Szellő hátára pattant és világkörüli útra indultak. Susogva hívták fel az emberek figyelmét arra, hogy bánjanak takarékosan a vízzel, mert ettől függ a Föld jövője. Besurrantak az óvodákba, iskolákba és igaz történeteket meséltek a szenvedő növényekről és állatokról. Képeket mutattak arról, hogy vannak vidékek, ahol a föld teljesen kiszáradt, nem nőnek növények, így veszélybe került az egészséges élelmiszerek előállítása. De azt érezték, hogy ez kevés. A felnőttek közös összefogására is szükség van ahhoz, hogy eredményt érjenek el. Cseppke és Szellő törték a fejüket, hogy miképpen érhetnének el változást. Azt látták, hogy hiába hirdetik a környezetvédelem fontosságát, nem sok hatást érnek el vele. Bár a Föld lakói elkezdtek változtatni a rossz szokásaikon, hiszen nem csorgatták hosszú ideig a csapból a vizet, zuhanyozni kezdtek fürdés helyett, de már ez is kevés volt. Minden pillanatban tudatosítani kellett, hogy nap mind nap, apró lépésenként is tehetünk valamit a környezetünk egyészségéért.
Ebben a pillanatban Cseppke, Szellő hátán észrevett egy felnőttet, aki az el nem használt ivóvizet borította ki az aszfaltra. A kis vízcsepp odatartotta a két tenyerét a lecsurgó víz alá és felfogta a vizet. Majd rácsorgatta a virágágyásban szomjazó árva árvácskára. A kis virág felnézett rá és azt mondta:
– Köszönöm szépen! Minden csepp számít!
A felnőtt ingatta a fejét megszégyenülve, hogy nem gondolt erre a lehetőségre.
Cseppkének eszébe jutott miképpen lehetne gyorsan és hatékonyan figyelem felhívást közzé tenni. Egy napon keresztül, a médiában és a közösségi médiában, a világ minden nyelvén, csak és kizárólag a környezetvédelem fontosságára és a vízhiányra rámutató hírek jelentek meg. Így mindenki rá lenne kényszerülve, hogy szembenézzen a szomorú valósággal. Látták Fenyő Marci új barna ruháját és vízhiányos bőrét, hallották Fekete Rikkantó Rigó keserves, víz után kiabáló rikácsolását. Végre elkezdtek figyelni!
Cseppke, azaz Víztiszta Csepp küldetése célba ért. Családja a felhők közül kikukucskálva, büszkén tekintett le rá. A felnőttek és gyerekek egyaránt megértették, hogy a tiszta víz kincs és minden csepp számít.
III. helyezett
Kovács Linda Marina: Csipp-csepp a Világ éltetője
Jánossomorjai Körzeti Általános Iskola és AMI
Zárd el a csapot még most!
Legyél nagyon takarékos!
Becsülj minden csepp vizet,
hiszen a számládért anya fizet.
Ne pazarold Földünk éltetőjét,
legyen mivel táplálnunk világunk szomjazóit.
Segítsük a jövőbeli generációk ellátását,
változtassuk meg a H2O-ról az emberek meglátását.
Hova gondolsz a túlhasználással?
Kockáztatnád az emberi életeket pazarlással?
A vízről mesélek most,
melyet ápolnunk és védenünk kell,
s ez nem másodlagos!
Figyeljünk egymásra s a víz felhasználására,
gondoljunk azokra, akik nem jutnak hozzá
a mi felelőtlenségünknek hála.
Vagy éppen akik most sem kapnak eleget,
hogyan vészelik majd át az életet?
Tegyünk bolygónk élhetőségéért,
szólaljunk fel a tiszta, éltető vízért!
Mindenki maga dönti el, hogy mit tesz,
reméljük a víz mindig itt lesz!
Különdíj
Lénárt Enikő: Lételem
Fekete István Általános Iskola
Zárd el a csapot még most!
Legyél nagyon takarékos!
Becsülj minden csepp vizet,
hiszen a számládért anya fizet.
Gyermek, ki szép jövőről álmodsz,
vigyázz rám, ne szennyezd létem!
Hisz erőm véges, és ha egyszer elfogyok,
ki itat majd Téged?
Én oltom szomjadat,
hűsítem arcodat.
Csobogásom nyugtataja fáradt lelkedet,
szépségem elnyeli a tekinteted!
Általam vesz körbe szép zöld természet,
mely az életet adja Neked!
A földről a mennybe szállok,
és onnan hullok újra vissza Rátok!
Vigyázz Rám drága gyermek,
hogy örökké veled legyek!
Vers és próza kategória (középiskola)
I. helyezett
Bognár-Benedek Sára: Bárcsak ez az álom lehetne valóság
Piarista Gimnázium
Nyár volt éppen, csak úgy sütött a nap,
A víz felszínén csillogtak a ragyogó sugarak.
Szerencsémre a tél már rég elvonult,
A folyó menti természet is zöldbe borult.
Nem figyelünk fel rá, mert hisszük mindennapos,
Minden évben megtörténik, de mégis csodálatos.
Csak akkor döbbenünk rá, mennyi minden volt szép,
Amikor elmúlik, amikor véget ér.
Én is így éltem, és nem is vettem észre,
Nem gondoltam arra, hogy ennek egyszer vége.
Kishalként a vízben egész nap csak úsztam,
Kergetőztünk, játszottunk, semmi sem volt útban.
De ahogy telt az idő, és repültek az évek,
A vízbe szemét került, és megannyi méreg.
Egy magas, mogorva férfi járt e tájon,
Ezen a szép, forró, napsütötte nyáron:
A víz felé jött, és sunyin nézett szeme,
Éppen rám pillantott hazug tekintete.
A kezében egy nagy, szürke kannát fogott,
Aminek szájából fáradt olaj csorgott.
A kannát lassan döntötte,
S a patakba öntötte.
Folyt az olaj a friss vízbe,
Számban keserű volt íze.
Menekültem, úsztam,
amilyen gyorsan csak tudtam.
Azt hittem el fogok veszni,
alig bírtam már evezni.
Attól a vidéktől, mit igazán szerettem,
Az olaj miatt végleg búcsút kellett vennem.
Egy új helyen kezdtem élni, mindenkitől távol,
Nem volt már otthonom, így lehetek bárhol.
A szívem visszahúzott, vissza kellett tértem,
De mikor megérkeztem a tájat félve néztem.
Jobb lett volna, ha inkább nem is tudok erről az egészről,
Akkor talán nem foszt meg az élet minden kis reménytől.
Szörnyű látvány tárult elém,
Azt hittem álom az egész.
A víz felszínén halott halak,
Sötétség az olaj alatt.
A tetején szennyhab lebeg,
Az összes élőlény beteg.
Nejlonzacskó, törött üveg,
Minden csendes, minden üres.
Megváltozott, nem a régi,
Alig lehet megismerni.
Szürke kosz és több száz szemét,
S madár issza piszkos levét.
Egy kanna olaj, egy mozdulat,
Mégis megöltél száz halat.
Észre sem veszed,
Megszokott lehet.
Vajon van még olyan vidék, ahol szép az élet?
Ahol a vizekbe nem kerülhet méreg?
S hol a szemetet nem csak úgy elszórják?
Bárcsak ez az álom lehetne valóság…
II. helyezett
Liziczai Máté Áron: A víz világnapja
Kossuth Lajos Gimnázium
Tavaly nyáron többször is jártam Budapesten. Sok szemet gyönyörködtető része van a városnak, de ahogy mindenhol, a fővárosban is láthatóak a szegénység és hajléktalanság jelei. Ennek egyik aspektusa a tisztálkodás és a tiszta ivóvíz hiánya. Ezek elmulasztása sok következményt vonhat maga után például megbetegedések, ápolatlan külső vagy kiszáradás. Összefogással a nehézsorsú honfitársainkon is tudnánk segíteni emellett a természetvédelemért is jelentős előrelépések történhetnének.
A víz mindennapjaink egyik, ha nem a legfontosabb része. A tisztálkodás jelentős mennyiségben megemeli a napi vízhasználat mennyiségét. A napi fürdés több liter vizet használ, mint amennyit egy nap alatt megiszunk. Ezt az arányt könnyen javíthatjuk, ha fürdés helyett zuhanyozunk. Ma már léteznek víztakarékos zuhanyfejek is, aminek beszerzésével még nagyobb fokú környezettudatosságot vezethetünk be a mindennapjainkba.
A tisztálkodáshoz szervesen kapcsolódik a fogmosás is. Sokan javasolják, hogy gyűjtsük a fogmosóvizet edényekbe, de véleményem szerint, ha a csapot elzárjuk a fogmosás ideje alatt, akkor az elhasznált ivóvíz mennyisége töredékére csökken. Emellett, ha otthonunkba víztakarékos csaptelepet szerelünk be, akkor az elhasznált víz mennyisége tovább csökkenthető. Ma már léteznek víztakarékos wc tartályok is, amelyek tovább csökkenthetik a napi vízhasználat mennyiségét.
Egy háztartásban több liter vizet használnak el takarításra. Ezen felül a megmaradt takarítószeres folyadékot a legtöbb ember a talajra önti, ami a talajvizet és az artézi vizeket szennyezi. Ezt kikerülve lehet természetes tisztítóanyagokat használni, amik általában még a boltban kapható tisztítószereknél is olcsóbbak. Ilyen tisztítószer például a citrom vagy a szódabikarbóna.
Számos ország küzd ivóvízhiánnyal a 21. században. Az Afrikai országokban kifejezetten rosszak a körülmények. A Szigetköz egyik, ha nem a legnagyobb kincse a kiváló minőségű ásványvize. Ennek védelmét a környék lakosai kiemelt mértékben szem előtt kell, hogy tartsák. Sok helyen a világon szennyezik a természetes vizeket, amit tisztálkodásra vagy ivóvíz gyanánt később felhasználnak. Erre kiemelt példa Indiában a Gangesz folyó. A szennyezést legfőképp a gyárak, nagyvárosok, ipari vállalatok vagy mezőgazdasági cégek okozzák. A vízbe került anyagok nem csak az emberekre veszélyesek, de ökológiai pusztítást is okoznak. Rengeteg állat és növény faj tűnhet el például mezőgazdasági vegyszerek miatt. A törvényeknek és a hatóságoknak nagyobb fokú szabályozást kellene bevezetni ezekre a szennyezést okozó anyagokra. A legjobb megoldás mégis az volna, ha leváltanák a termékeket környezetbarát produktumokra. Ezzel sok permetező, rovarölő vagy gyomírtó kikerülhetne a folyók vagy ivóvizek szennyező tényezői közül. Ami a gyárakat, ipari cégeket érinti: a szennyvizet nem a természetes vizekbe kellene belevezetni, hanem megfelelő módszerekkel tisztítani és újra használni.
A tengerekben és óceánokban is hasonló helyzet uralkodik. Rengeteg szennyező anyag kerül ezekbe a vizekbe is pusztítva a vizek biológiai sokféleségét. Igaz, hogy a sós víz alkalmatlan a fogyasztásra, ám mégis létezik egy módszer, ami az ivóvízhiánnyal küzdő országoknak megoldást jelentene. A tengervíz sótalanítása az ember számára iható vizet állítana elő. Ezzel a legjelentősebb probléma a felállításának és karbantartásának költsége. Az említett nehéz sorsú országok olyan szegénységben élnek, hogy önmaguk képtelenek lennének hasonló szerkezeteket finanszírozni.
A 21.század egy másik égető problémája a globális éghajlatváltozás. Ennek következménye, amit minden évben megtapasztalunk, hogy a hőmérséklet drasztikusan emelkedik. Ha megállítanánk a globális felmelegedés felfelé irányuló tendenciáját, sőt csökkentenénk is azt, akkor a termőföldek kevésbe száradnának ki, mert újra több csapadék hullana. Ezzel is megkönnyítve a vízgazdálkodást, mert kevesebb öntözővízre lenne szükség. Emellett szükség lenne az egész világon a gazdasági viszonyok stabilizálására és a szegényebb országok felkarolására. Ha minden nemzet összefogna és létrehozna egy vízvédelmi szervezetet és az emberek tudatosabban használnák a vizet, akkor a problémák egy részét könnyedén meg tudnánk oldani.
Ahhoz, hogy az emberiség képes legyen változtatni, fejlődni és tanulni kell. Ahogy Széchenyi István is megmondta: „A nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.”. Ha mindenki egy apró lépést tesz a fenntarthatóságért, máris egy szebb jövő vár ránk.
III. helyezett
Lakatos Csilla: Örök rabság
Kossuth Lajos Gimnázium
Hol az élet vagyok, hol a pusztulás,
Hol a hű katona, hol az álruhás,
Égbe néztem végig, marokba szorítom öklöm:
Tudom, hogy nincs menekvés, ez egy börtön,
Egykor én is az égiekkel játszó voltam,
De nagyot zuhantam, mégsem végeztem holtan,
Szabadságomért feladtam minden elvemet,
Most felettem a milliónyi tonna eltemet,
Én vártam és vártam, hogy valaki felvigyen,
Jövendő sorsom nem hagyhatom ennyiben,
Ám végre értem jött a felmentő hadsereg,
Végre elhagyhatom zord rejthelyemet,
Mikor ragyog újra szememben a tündöklő nap?
Mikor élhet szabadon a bűntelen rab?
Napfény helyett csak végtelen opált kaptam,
Lakhelyről ki, a bilincs újból csattan,
A csatát nem hagyhatom ennyivel abba,
Ez nem a lélek tüze, hanem a forrongó katlan,
Belegondolok: Vajon merre vihet az utam?
Felettem a kietlen idő ismét suhan,
De nagy baj nem lehet, én folyton csak adtam,
A penge kétélű, és vissza soha semmit sem kaptam,
Megálltunk egy háznál, vége az útnak,
Egy kis reményt adnak a reménytelen túsznak,
A bilincs lekerült, lehet ismét csak tréfa,
De nem, most kitárult előttem a szféra,
Előző őröm elhagyott, követi egy másik,
Három kisgyerek velem kedvükre játszik,
Nem törődnek vele, hogy ezzel vérem hullhat,
Csak a jelent látják, nem tudják a múltam,
De nem is fontos ez igazából, a homokóra pereg,
Mélyen erednek ezek a be nem forró sebek,
Én már csak kézről-kézre járok, ez a módi,
Történetemhez minden mozdulat hozzáadódik,
A gyerekek is elmentek, vége ma a játéknak,
Egyenest továbbadtak ezzel az isteni hóhérnak,
Mégis az utam most jó irányba tángál,
Ha segíthetek másokon, nekem az nem hátrány,
Nem is sejtettem mi vár rám, mikor segítek,
Kedvesnek tűnt e nép először és szelídnek,
Majd mikor már a feladatom teljesítettem,
Étkembe titokban mérget elegyítettek,
Ezután is elvárják, hogy talpra álljak,
Ezzel ők, sajnálom, tévúton járnak,
Látják az emberek is, nem állok már a talpamon,
Lehet eltűnök örökre egy bársony alkonyon,
Először ismét a felszínen terülök szét,
Várok erőtlenül, hogy befogadjon a kerek ég,
Ott ismét az égiekkel játszom roulettem,
Nyakamon lóg örök heges amulettem,
De megnyíltak újra az ég kapui,
Szóltak felém a természet urai,
Szabadságba lovallom bele ismét magamat,
Puszta gondolatokkal döntöm le a falakat,
Haladok egyre mélyebbre, töröm át a gátat,
Múltra borítom ismét fehér fátylam.
Ez a nyugalom szigete, vetem be az ágyam,
Pihenek, süppedek mélyebbre a sárban,
Fáradok, gyenge testem egybeolvad a dunyhával,
Kiérdemeltem ezt keserves munkámmal.
Dübörög a föld, hullanak szemembe a kvarcszemek,
Egyre gyorsabban közeledik az újabb hadsereg.
És most már értem, nem lehet nyugtom soha,
Az élet kietlen, velem egyenesen mostoha.
Újból csőbe húztak, suhanok fel ismét a sötét, nyirkos kúton,
Én tényleg szabad akarok lenni…De őrök kísérnek végig az úton.
Különdíj
Bognár-Benedek Sára: 2857. augusztus 18.
Piarista Gimnázium
2857. augusztus 18.
Kedves Naplóm!
Nem tudom, hogy a képzeletem játszik vagy valójában megtörtént. Lehet csak a meleg miatt képzelődöm. Túl hamar, már reggel 9-kor megittam a napi adagomat, valószínű ez okozza szédülésemet. Lefeküdtem, de egyszerűen nem jött álom a szememre, forgolódtam egy órát, majd feladtam. Úgy érzem nem tudok aludni, ameddig le nem írom neked, Kedves Naplóm a történteket.
Délután nagyon fájt a fejem, de az új légkondicionáló rendszer használata miatt ez már mindennapos. Arra ébredtem, hogy remegek, és ráz a hideg. Értem én, hogy globális felmelegedés van, de nyáron igazán meg lehetne engedni egy kis meleget. Mikor felébredtem, egyből megnyomtam az ágyam felett lévő gombot, és már jött is Skippy. Így hívják az új modernizált házi-robotunkat, anya még csak pár napja hozta. Jobban szerettem az előzőt Donit, de sajnos a savas eső tönkretette. Mikor Skippy odaért az ágyamhoz, egyből bejelöltem, hogy forró teát szeretnék napi italomnak, mert a nyár ellenére is annyira fáztam a folyamatos légkonditól, hogy erre volt szükségem. Sajnos nemrég csökkentették a napi adagot, haragszom emiatt, de biztos okkal tették. Már 6 dl üdítő helyett csak fél litert kapunk.
Pár perc alatt meg is érkezett a tea, miután megittam már kevésbé fáztam. Gyorsan kértem a tisztítórobotunktól pár extra higiénikus törlőkendőt, majd gyorsan lefürödtem. Úgy éreztem szükségem van egy kicsit melegebb időjárásra. Az automatikus szabályzórendszer miatt nem lehet ilyenkor kimenni a házból, mivel mikor a meleg túllépi az 52 fokot, akkor rendszerint lezárnak az ajtók az emberek számára, és csak robotokat küldhetnek ki, ha szükséges. A napi adagok a város felett működő sínrendszeren érkeznek, ami mindenki házánál megtalálható. Akik már vettek új fejlesztéseket, ők be tudják venni a csomagot az ablakon, viszont nekünk még el kell mennünk a hátsó kertig, de ilyenkor ez a feladat is Skippyre hárul. Kezdtem egyre rosszabbul lenni a légkondi erőssége miatt. Felmentem a padlásra, mert oda még nincs beépítve a léghűtő-rendszer. A szüleim azt gondolják minimum a mennyezethűtést már ideje lenne beszereltetni, de remélem ez minél később jön el. Itt végre meleg volt. Leültem a moziszobába, de nem találtam a képernyőirányító-tabletet, pedig pontosan emlékeztem rá, hogy azt az utasítást adtam tegnap este Skippynek, hogy az elektronikus asztalra tegye vissza. Nekiálltam keresni, az egész szobát felkutattam, kezdtem nagyon feszült lenni, össze-vissza kapkodtam, rohangáltam a szekrények között. Elestem. Ahogyan megcsúsztam, az egyik padlódarab arrébb csúszott. Nem tudom hogyan és miért, de egy ládika volt a padló alatt. Kinyitottam, és egy kulcsot találtam benne. Egyből tudtam mit nyit. Óvatosan visszacsúsztattam a padlót. Van egy ajtó a házban, amiről a szüleim nem szeretnek beszélni. Mikor arról kérdezem őket, mi van ajtó mögött, zavarba jönnek és mindig más kifogásokat találnak ki. Vagy azt, hogy még kicsi vagyok, és majd megtudom, ha igazán felnövök, vagy hogy nincs is ott semmi, vagy pedig azt mondják, ők sem tudják mi van ott, de biztos csak valami unalmas, poros szoba.
Rohantam az ajtóhoz. Mikor elfordítottam a kulcsot a zárban, hihetetlen látvány tárult elém. Valóban csak egy poros szobában álltam, de már első percben éreztem, hogy ez sokkal több egy átlagos kis szobánál. A múltban éreztem magam, mintha 2000-ben járnék. Nem volt semmi modern, se robot, se nagy képernyők, se légkondicionáló-rendszer. Talán pont ez tette az egészet olyan varázslatossá. A szekrények kézzel nyíltak, és nem gombokkal. A lámpa nem mozgásérzékelővel működött. Tele volt a kis szoba könyvekkel, amik igazi papírból álltak, manapság a naplómon kívül nem nagyon találkozom ilyenekkel. Levettem egyet a polcról, leültem a földre és kinyitottam, minden egyes sort szerettem volna elolvasni, mindent meg akartam tudni a múltról. Mikor lapozgattam a kopott sárgás oldalakat, pár papír kiesett. Gyorsan felvettem őket és rájöttem, hogy ezek képek, igazi fényképek, kézzel foghatóak, és nem csak a képernyőn látni őket. Sosem találkoztam még ilyennel.
Az egyik képen valami nagyon különöset láttam, az iskolában tanultunk róla, de nem hittem, hogy ilyen tényleg létezett. Víz… Nagyon sok tiszta víz. Talán még inni is lehetett belőle. A képen három barátnő nevetett ebben a hatalmas vízben, talán a tengerben voltak. Fürdőruhát viseltek, és az egyik lány egy poharat tartott kezében, amiben ha jól láttam szintén víz volt. Annyira valóságosnak tűnt az egész. Úgy éreztem, amint kilépek ebből a kis elvarázsolt szobából, erre a tájra kerülök, felvehetem a fürdőruhám, beleugorhatok a tengerbe, és annyi vizet ihatok, amennyit csak szeretnék. Elbűvölt a múlt. Nagyon irigyeltem őket. Nem volt mérgező a tenger, tiszta volt, lehetett fürödni, nem tisztítókendőkkel mosakodtak az emberek. Ihattak igazi vizet, olyat, amiből a 100x-os tisztítás után nem volt muszáj üdítőt csinálni, ahhoz, hogy iható íze legyen. Biztos nem volt megszabva a fél liter napi adagjuk. Mindenük megvolt és nem vigyáztak rá. Szörnyű ezzel szembesülni, haragszom rájuk. Már a szüleimet is megértem, miért nem akarták, hogy lássam ezt a szobát. Talán várnom kellett volna ezzel. Az akkori emberek nem vették észre mennyi mindenük van, nem vigyáztak rá eléggé. Bármennyi robotot elcserélnék ezért az életért. Bárcsak az ő korukban lehetnék fiatal…